fbpx

Már 45 helyszínen Magyarországon

Év végéig folytatódik a Bubbles Bumm. Az ország 43 különböző ponton működő üzlete mellett, immáron Komáromban és Szombathelyen is, sőt hamarosan Tatabányán és Zalaegerszegen is kimoshatod a szennyest. Ám itt még nincs vége, hiszen jövőre még több városban is élvezhető lesz az önkiszolgáló mosoda szolgáltatás. 

A Bubbles ebben az évben igen intenzív terjeszkedésbe kezdett. Amellett, hogy a határokat átlépve, Csehország felé megkezdte a nemzetközi térhódítást, folyamatosan jelenik meg újabb üzletekkel hazai viszonylatban is.
Év végén sincs leállás, hiszen újabb 2 vidéki nagyvárosban jelent meg a Bubbles, sőt újabb két városban folynak a nyitási előkészületek. Komárom és Szombathely mellett a Tatán, illetve Zalaegerszeg közelében élők is örülhetnek, hiszen hamarosan ezekben városokban is elérhető lesz az egyedülálló mosoda szolgáltatás.

Keresd Magyarország kedvenc mosodája már 45 helyszínen: www.bubbles.hu/uzletek

Rólunk

A Bubbles Magyarország legnagyobb önkiszolgáló mosoda hálózata. 

Nagyméretű mosó- és szárítógépeinkkel bő 1 óra alatt akár több zsáknyi ruhát, vagy más nagyméretű textilt (pl. takaró, paplan, matrachuzat, párna) tudsz kimosni és megszárítani. Mindezt magadtól, személyzet nélkül – és a mosószert és öblítőt is mi adjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Kövess minket!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre, és értesülj első kézből legújabb akcióinkról!

Iratkozz fel!

Ne maradj le a legújabb akciókról!